A kollégiumi élet játékosítása

Időben felkelni, rendben tartani a szobát, tanulni szilenciumon nem tartozik a legmókásabb feladatok közé egy kollégista életében, szól belőlem 10 év tapasztalat. Lehet ez ellen tenni akár diákként, akár kollégiumi nevelőtanárként? Igen, és a kulcsszó a játékosítás!

Le merném fogadni, hogy még jó párat fel tudnál sorolni hasonló “Eeee, muszáj?” helyzetből, amit meg kell csinálni, miközben inkább a többi kollégistával lógnál. A legnagyobb probléma a motiváció hiánya: nem érted, hogy mi értelme, esetleg folyamatosan halogatsz, mert mindig van valami “fontosabb” dolgod. Mindjárt felírom neked rá a receptet, előtte azonban néhány plusz infó…

Kinek szól ez a cikk?

Régebben már említettem, hogy barátaimmal létrehoztunk egy Kollektíva nevű szervezetet (az 5 alapítóval együtt voltunk kollégisták), ahol a fő csapás irányát elsősorban a játékosítás képezi. Van már egy jó nagy közösségünk, ahol a tagokat roppant módon érdekli, hogyan lehet játékokban lévő elemek segítségével motiválni kollégistákat olyan dolgok elvégzésére, amihez egyébként nincs kedvük.

Nos, ez a cikk elsősorban nekik szól, de hátrányod semmiképpen nem származhat abból, ha diákként mégis elolvasod, mert valószínűleg te leszel a téma.

Tegyük rendbe az alapokat

Mielőtt belevágunk, néhány dolgot tisztáznék, hogy olvasás közben ne kelljen kérdezned, úgysem tudok rá egyből válaszolni. A legtöbb dolgot linkelni fogom bővebb magyarázattal, ha érdekesnek tartod kövesd bátran, de vigyázz! Igen mély ez az örvénylő tudás tenger, engem 4-5 hónapig magába szippantott, miután Ádám megmutatott néhány cikket a játékosításról, és még mindig csak a felszín közelében pancsoltam.

Mit értek játékosítás alatt?

Nehogy átpörgesd! Ha már kívülről fújsz 5 különféle játékosítás definíciót, elhiszem, hogy tele van vele a hócipőd, de talán ebben a pár bekezdésben rávilágíthatok valami újra.

Én rengetegszer teszem fel magamnak a “Miért is csinálom ezt?” kérdést, hogy rájöjjek a dolgok mögött rejlő motiváló erőkre. Talán éppen ebből kifolyólag nehéz rávenni olyan dolgokra, aminek nem látom értelmét. A hétköznapi, átlátszó játékosítás rám kevésbé van hatással. Van akit meg lehet fogni egy kristály gyűjtős rendszerrel, ahol a megszerzett vagyonból öltöztetni lehet az avatart, de sokan vannak hozzám hasonlók, akik roppant hamar lemorzsolódnak, mert nincs igazi mélység a rendszerben. Oké, lehet rá másik ruhát tenni, de ez miért jó?

Sokszor demotiválóbb az, ha találkozunk egy ilyen megoldással, mintha egyáltalán semmivel nem próbálkozna a játékosító, mert átlátszó és értelmetlen az egész. Az alap cselekvés teljesen értelmetlen plusz dolgokkal bővül ki, ezáltal feleslegesen túlbonyolítva az alapvetően egyszerű (csak unalmas) folyamatot… gondolhatnánk, de nem minden esetben van ez így. Rengeteg minden múlik azon is, hogy ki a célközönség.

Egy kollégiumban az ember (egy idő után már) a barátaival él együtt, és reggeltől estig megy a hülyeség. Egy ilyen környezetben, ahol a Babinéni, az ózdi vámpír vagy a kőbányai szopófantom már a megjelenésének napján legenda és napi téma lesz, kifejezetten jól alkalmazható akár a fenti öltöztetős dolog is, ha megfelelően mókás és aktuális témával töltjük fel, mivel a célközönség vevő a hülyeségre. Amikor az iWiW még hódított, én is készítettem egy kollégiumi közösségi hálót, ahol többek között pókolni lehetett embereket különböző szövegekkel, pl “Gergő arcon csapta Stipit egy büdös nagy ponttyal”. Pusztán annyi célja volt, hogy interakciót kezdeményezzen kollégisták között, hisz aki arcon csap egy ponttyal, azzal “együtt kell fürdeni szőrmebundában”… legalábbis poénból a netes felületen. Arra viszont tökéletes, hogy megtörje a jeget, és legközelebb élőben már beszélgetést lehessen kezdeményezni valami alapján. Ha már akkor ismertem volna a játékosítási mechanikákat, mondhattam volna azt, hogy amelyik szobában rend van, annak a lakói elérhetnek egy új pókolási módszert (“Brigi bauxit főzeléket csinált Gergőnek”). Persze kollégiuma válogatja, a mi szabadszellemű közösségünkben például nagyon bejött, ahol viszont sok a komoly, tanulásra edzett diák, ott az ég világon semmi hatása nem lenne.

Az egyik alap definíció részben az, hogy “játékos elemek használata, nem-játékos környezetben”, illetve “a játékos viselkedésének megváltoztatása pozitív irányba”, én pedig általában azt mondom, hogy embereket motiválni bizonyos dolgok elvégzésében. Mindegyik kulcsa az, hogy megtaláld azt a dolgot, amit nem szívesen csinál meg az adott illető, és rávedd az elvégzésére, lehetőleg olyan mechanikák és módszerek segítségével, amit valaki használt már egy játékban. Lehet ez a papírvékonyra koptatott pontozás vagy a ranglisták, de hathatsz közvetlenül az érzelmekre is (veszteség elkerülésétől való félelem, szerencsejáték izgalma), sőt Ádám például nemrég UX oldalról kezdte megközelíteni a játékosítás tudományát.

Az orvosság a problémánkra az embereket hajtó 8 fő motiváló erő közül az egyik lesz, ám mielőtt lerántanám róla a leplet, kicsit menjünk vissza az időben…

A probléma

Tehát a csoportban feldobta valaki, hogy őt kifejezetten a kollégiumi élet játékosítása érdekli, én pedig egyből felajánlottam a segítségemet, hiszen 10 évig voltam kollégista, és ennek egy részét, illetve az azt követő időt is részben ilyesmivel töltöttem. Legalábbis gondoltam én.

Leültem a gép elé, és elkezdtem összeírni azokat a problémákat, amikkel egy kollégista találkozhat, amiben segíteni kell neki az előre haladásban: felkelés időben, bejárás az órákra, tanulás szilencium alatt, szoba takarítása…

Miután összeszedtem vagy 20 ilyen dolgot, meglepődve tapasztaltam (bár így utólag visszaolvasva nem tudom, miért), hogy egy kollégista élete nem sokban különbözik egy átlag dolgozó emberétől. Fel kell kelni, munkába menni, ott megfelelően teljesíteni, otthon elvégezni a házimunkát…

Tehát gyakorlatilag az élet játékosításáról beszélünk, amiről Yu-kai Chou éppen most ír egy teljes könyvet, ebből kifolyólag kétlem, hogy én egy cikkbe bele fogom tudni sűríteni a lényeget.

A megoldás keresése

Ezeket a sorokat lassan 10 óra elmélkedés, kutatás és szövegszerkesztés után pötyögöm, és úgy érzem végre a jó úton haladok, azonban fontosnak érzem leírni azt is, hogyan jutottam el ide.

Nemrég még teljesen elkenődve, tanácstalanul ültem a gép előtt, nézve annak a sok csoport tagnak a visszajelzését, akik lelkesen várták a megváltó tudást tőlem, miközben tudtam, hogy maximum általános dolgokat tudnék csak leírni, esetleg néhány kolis játékot bemutatni (de akkor Ádám kiátkoz, mert játék != játékosítás).

Szerencsére a Kollektíva egyike azoknak cégeknek, akik nem csak a máshonnan megszerzett tudást hirdetik tovább, hanem folyamatosan törik a fejüket új dolgokon, így volt ez most is. Azon kezdtem el agyalni, hogy miben különbözik egy kollégista élete egy “hétköznapi” emberétől, és a megoldásra valójában ezen az úton bukkantam rá…

A különbség

A legnagyobb különbség egy kollégista, és egy nem kollégista között a szociális zaj, vagy szociális szennyezés (igen, ezt a kifejezést most találtam ki).

Ha párhuzamot vonok egy létező fogalommal, szerintem egyből tudni fogod mire gondolok: a világ legjobb csillagvizsgálói a városoktól távol találhatóak meg. Ennek oka, hogy az ember lakta területekről kiszűrődő éjszakai fények a levegőben lévő porszemcsékről visszaverődnek, és a teleszkópba jutnak, ezáltal rontják a látható kép kontrasztját és minőségét. A szociális zaj, vagy szennyezés ugyan ilyen: minél közelebb vagy egy szociálisan aktív, nyüzsgő gócponthoz, annál nehezebb egy (számodra) távoli célra fókuszálni.

Magyarul a kollégista legnagyobb ellensége céljai elérésében maga a kollégium, pontosabban az ott élő közösség, akik folyamatosan ingerekkel bombázzák, elvonják a figyelmét, ráveszik olyan dolgokra, amik köszönő viszonyban sincsenek az ő személyes céljával. Tudom, mert ebben éltem.

Hárman laktunk egy szobában, két szobatársam pedig sosem járt be reggeli órákra. Csak azért hagyták nyitva este a szoba ajtaját, mert reggel sokkal édesebben lehetett visszaaludni, ha látták, hogy mások esőkabátban, full kómás fejjel vánszorognak ki az ádáz természetbe, hogy aztán valami csodában reménykedve próbáljanak meg ébren maradni az első órán. Tippeljetek, hogy én ezek után bementem-e… Pedig engem tényleg érdekeltek azok az órák…

Egy kollégiumban rengeteg múlik azon, hogy az ember közvetlen környezete hogyan viselkedik. Persze ugyanez megfigyelhető egy munkahelyen is: ha tróger naplopó munkatársaid vannak, akkor eleinte hiába kezdesz szorgalmasan és lelkesen, egy idő után megunod, és tróger naplopó leszel te magad is, mert minek hajtani, ha ugyanazt a fizetést megkapod így is, úgy is.

Itt felszisszenhetsz, hogy ennek ellenére szerinted aki továbbra is normálisan dolgozik, annak lehetősége van feljebb jutni, vagy annak lesz referenciája, és máshol majd többre viszi, és ebben teljesen igazad van. Van akit ez motivál, azonban ők vannak kevesebben. És itt bejön egy másik probléma is, amiről kicsit később jobban kivesézek, ez pedig a céltalanság, vagy a motiváltság teljes hiánya.

Az én tapasztalatom az (kollégiumi szinten és munkahelyen egyaránt), hogy az emberek többsége azért van ott, mert “szüleim azt mondták menjek egyetemre”, vagy mert középiskolába járni kötelező, vagy mert valahol muszáj dolgozni. A legtöbb embernek nem személyes célja a tanulás, ahogy nem személyes célja az sem, hogy a munkában a lehető legtöbbet kihozza magából. Vannak persze akiknek igen, és biztosan te is közéjük tartozol, ezt bizonyítja az is, hogy önszorgalomból ilyen cikkeknek olvasol utána.

Na, de kicsit elkalandoztam, kanyarodjunk vissza az alap problémához: hogyan játékosítsuk a kollégisták életét? Azt már tudjuk, hogy a leginkább demotiváló tényező a szociális zaj, ezzel két dolgot tehetünk: kizárjuk, vagy megpróbáljuk felhasználni.

A szociális zaj kizárására szolgál például a szilencium, ahol 2-4 órán keresztül a szobában kell gubbasztani nyitott ajtónál, miközben a kollégiumi tanár smasszer módjára jár körbe, és ügyel rá, hogy tanulj… vagy üres tekintettel bámulj magad elé, mert azt sajnos már nem tudja megmondani, hogy csak nézel ki a fejedből és ábrándozol, vagy pedig valóban értékes tudást szívsz magadba.

Ha úgy gondolod, hogy a szociális zajt szerintem nem lehet kizárni egy kollégista életéből, jól gondolod. Én inkább annak vagyok a híve, hogy ha az ember valamit szívesen csinál, akkor azt valahogyan próbáljuk meg ötvözni az általunk kitűzött célokkal.

Mit tudunk? Egyfajta csorda szellem működik a kollégiumban, mind lokális, mind pedig globális szinten. A szobák, szintek, kollégiumok lakói a saját csoportjukkal erősen összetartanak, és amit a többség csinál, arra sokkal könnyebb őket rávenni. Oké, akkor helyben vagyunk, mert rengeteg olyan mechanikánk van, ami Közösségi befolyásra épül: #22 Csoportos küldetés, #26 Elitizmus, #36 Védelmezés és még sorolhatnám. Lássunk mindegyikre néhány példát!

Csoportos küldetés

A legfontosabb dolog, hogy tudatosuljon bennük, hogy mi az a csoport, aminek ők a tagjai, ezt pedig neked kell definiálnod az egyes feladatokban:

  • Az a szoba, szint, kollégium nyer, akinek a lakói a legjobb tanulmányi átlaggal rendelkeznek
  • Az a kollégium nyer, amelyik a legkisebb 1 főre jutó rezsit tudja kigazdálkodni (megóvva ezzel a Földet a pazarlástól és a globális felmelegedéstől)
  • Az a szint nyer, amelyiknek a legtöbb lakója tagja valamilyen öntevékeny körnek / szakkörnek
  • Kihirdetheted a legtisztább, vagy a legszebb kollégiumi szobát (a lenti képen láthatod például a miénket)

 

A koliszoba díszítés legszebb pompájában

Mit nyerhetnek? Ne ragadj le a pontoknál vagy a kézzel fogható nyereményeknél! Nézd meg a 4H rendszert (holmi, hatalom, hozzáférés, helyzet): nálunk például minden este 10-kor villanyoltás volt a szinten középsuliban, és szerintem hajlandóak lettünk volna összefogni, ha ezt kitolhattuk volna még 1 órával. Vagy szilenciumon például nem kellett tanulnia annak, akinek 4.5-nél jobb átlaga volt, illetve csak az kapott internet hozzáférést, aki az adott hónapban nem részesült semmilyen megrovásban (kevés ilyen volt, égetni valóan rosszak voltunk).

Elitizmus

Ezt szobákra kevésbé lehet alkalmazni, én első sorban akkor javaslom, ha több kollégium is van a városban. A Pannon Egyetemnek az én időmben 6 volt Veszprémben (jelenleg 5), és BÁRMIT megtettünk volna azért, hogy a saját kollégiumunk kiemelkedjen a többi közül. Volt vetélkedő, ahol a legnagyobb dolgot kellett elhozni a zsűrinek, és a végén egy leszerelt traktor kerék vetélkedett egy 10 méteres szennyvízcsővel… Képzeld el, ha ezt a kreativitást hasznos dolgokra tudnád “átcsatornázni”. A motiváló erő itt az volt, hogy az ÉN kollégiumom sokkal jobb, mint a tied, és ezt be akarom bizonyítani.

Azt képzeld el, hogy a legótvarabb kollégiumban laktunk 5 éven keresztül, de a fentihez hasonló szobákat alakítottunk ki, és olyan közösség kovácsolódott össze, hogy gondolkodás nélkül a 90% következő évben is abba a koliba akart jelentkezni, hiába nőttek ki növények a beton zuhanytálcából, vagy ázott be minden esőben a folyosó. A magunk módján elit kolesznak tartottuk, és büszkék voltunk rá, hogy 5 évet ott éltünk, életre nevelt. Sokat segített, hogy a vezetőség lehetőséget adott a kollégium személyesebbé tételére, a belső tereket átfesthettük, így egy fokkal méginkább magunkénak éreztük az egészet, ettől lett sokkal ELITEBB.

Halloween falfestés Halloweeni fal dekoráció Halloween programok: vedd kezedbe a szervezést

Szintek között is megcsinálhatod ugyanezt, csak egyvalamire nagyon figyelj: az különálló csoportoknak legyen valami KÖZÖS céljuk is, különben egy idő után fellobban köztük a gyűlölet. Nem szabad hagyni, hogy a vetélkedés elfajuljon, erre két dolgot érdemes használni: egy közös ellenség, vagy valamilyen jótékony összefogás. Mindkét esetben a szembenálló felekben hirtelen tudatosul, hogy a másik csoport tagjai is emberek, ráadásul tök jó fejek.

Képzelj el két céget, ahol vezető váltás van: az egyikben a győztes kihirdetése után a másik fél részéről folyamatosan megy a mocskolódás, áskálódás, visszahúzás, a másik cégben pedig a vesztes megőrzi büszkeségét, és elfogadja az eredményt, illetve biztosítja a másikat támogatásáról. Akkor tudod elérni a második állapotot, ha megmutatod nekik, hogy bár egymás ellen küzdenek, mégis tagjai egy nagyobb csapatnak.

Védelmezés

A kulcs itt az, hogy a csoportnak legyen olyan eleme, amihez szinte mindenki kötődik érzelmileg. Ez lehet egy csoport tag, egy kabala, vagy egy képzeletbeli avatár, akire valamilyen veszély leselkedik, hacsak a csoport tagjai nem fognak össze.

Az egyetemi kollégiumban volt egy kerekesszékes srác, aki nehezen beszélt, és ha az ember kívülállóként ránézett, akkor talán a sajnálat volt az első dolog ami eszébe jutott. Nem tudom, hogy hány hozzá hasonló srác élhet át olyan élményeket a kollégiumi szintjén lakóknak köszönhetően, mint ő. Mindenbe bevonták, sokszor volt központi szerepe a dolgokban, és eszméletlen módon élvezte, ahogy a csapata is.

Szerintem roppant fontos szerepet játszik ilyen helyzetben egy kollégiumi vezető / tanár, aki a csapatot úgy tudja elindítani egy közös úton, hogy az senki számára ne legyen furcsa vagy kellemetlen: a közösségnek egyszerre kell empatikusnak lennie az adott személlyel szemben, és tudnia őt egyenrangú félként kezelni. Az egyensúly megtalálása nagyon fontos, ennek elérésében viszont nem tudok tanácsot adni.

Ne akarj félreérteni, nincs szükség hátrányos helyzetű, vagy fogyatékkal élő emberre ahhoz, hogy összefogjon egy csapat, ám ha mégis van ilyen személy köztük, akkor tegyél róla, hogy kiálljanak mellette, és bevonják mindenbe. Emberileg mindenkinek jót tesz, és mindenki jobban megbecsüli majd azt, amilye van (lehetőség tanulni, sportolni, hazajárni a szülőkhöz).

Védelmezni egy képzeletbeli dolgot vagy kabalát is lehet, ehhez egy jól kitalált narratíva sokat segíthet. Minden szint a kollégiumban reprezentáljon egy földrészt, ahonnan ki kell választani egy állatfajt. Minden faj 4 egyeddel indul, melyek képesek szaporodni és elpusztulni. Amikor valamelyik szoba megrovásban részesül, egy állat elhullik, amikor pedig valamiben kiemelkedő sikert érnek el, minden második állat után születik egy új (5 állatból lesz 7). Hogy érzelmileg kötődjenek az adott állathoz, érdemes beköltözés után egy vetélkedőt, vagy ahogy Veszprémben mondjuk Kopogtató tábort csinálni, ahol a feladatok szerves részét képezi az állatot tartalmazó zászló elkészítése, esetleg a kabala megformálása újrahasznosítható hulladékból.

Ha van lehetőség egy kis anyagi támogatás bevonására, készíts pólót, bögrét vagy kitűzőt ami tartalmazza a kabalát, vagy biztosíts eszközöket a diákok számára, hogy ezt elkészíthessék maguknak (nálunk pl. van kitűző készítő gép, amit egyszer kell csak megvenni, és fejenként potom pénzért készíthet mindenki magának kitűzőt)

Ha végképp semmi nem jut eszedbe, adj minden szobának néhány magot, és legyen a feladat a legszebb növény kinevelése. A gondoskodás és törődés szintén elősegíti az egységbe kovácsolódást.

Mire jó mindez?

Amint látod, a fenti dolgoknak elsősorban az a célja, hogy jó csapattá kovácsolja össze a lakókat, akik sokmindenre hajlandóak egymásért és a közösségért. Ha megvan a összefogás és a kötődés, már csak a te fantáziádon múlik, hogyan tudod az általad fontosnak tartott célokat feladatokká / küldetésekké formálni úgy, hogy a csapatok ki akarjanak benne tűnni a többiek közül, le akarják győzni benne a többi csapatot, illetve el szeressék érni, hogy minden tagjuknak lehetősége legyen részt venni benne.

Ha egy összetett, jól működő rendszert akarsz csinálni, tanulmányozd a különféle mechanikákat, azok egymásra gyakorolt hatásait, elemezd a diákjaid motivációt és a demotiváló tényezőket. Ami az egyik helyen működik, az a másik helyen nem biztos, és néha csak árnyalatnyi különbségek vannak. Direkt nem írom, hogy bízz meg minket, mert van rálátásunk a kollégiumok rendelkezésére álló összegekre (legalábbis általánosságban), és valószínűleg jobb, ha abból a pénzből inkább vesztek még 10 új mosógépet, vagy felújítjátok a közösségi teret. Többek között ezért is osztunk meg sok tudást ingyen, mert akit érdekel a téma, az sok-sok utána olvasás és kísérletezgetés után ki fogja tudni találni a tökéletes megoldást akkor is, ha nem segíti neki egy profi csapat.

A jó játékosításhoz szerintem szükség van egy alapvető ismeretanyag elsajátítására (sokat megtalálsz a Kollektíva oldalán), a játékosok profiljainak feltérképezésére (ebbe segíthet a HEXAD teszt), és a pontos környezet ismeretére, amit csak te ismersz. Képzeld magad a diákok helyébe, értsd meg, hogy nem véletlenül nem csinálják azt, amire megpróbálod rávenni őket. Akinek érdeke tanulni, és belső motiváció hajtja, az általában magától felkel, bemegy az órára, és el is végzi a sulit, legfeljebb a környezete visszafogja. A többiek azért vannak ott, és azért viselkednek úgy ahogy (általában rosszul), mert nem rendelkeznek számukra megfelelő, motiváló célokkal.

Utóbbi esetben a csoportos és szociális motivátorok tökéletes eszköznek bizonyulhatnak, mert aki nem igazán tudja, hogy mit csináljon, az sokszor azt fogja csinálni, amit a többiek is csinálnak. Ahhoz viszont, hogy ez jól működjön, mindenképpen meg kell alapoznod az érzelmi kötődését a csoportja iránt. Legyen rá büszke, érezze magát többnek azáltal, hogy a tagja, vagy töltse el elégedettséggel, hogy segíthet a csoport többi tagjának.

Egy többnyire zárkózott “kocka” srácnak például hatalmas lökést adhat a megnyílás felé az, ha olyan csoportos küldetéssel állsz elő, melyhez a tudása vagy valamilyen képessége kulcsfontosságú. Onnantól pedig, hogy részének érzi magát valami nagyobbnak, sokkal motiváltabb lesz abban, hogy akár olyan dolgokat is megtegyen, amihez egyébként nem lenne kedve (például minden nap tisztán tartani a szobát, hogy övék legyen a legszebb szint).

Végszó

Remélem sikerült átadnom valamit, amitől elkezdett beindulni a fantáziád, vagy legalább egy kicsit elgondolkodtatott. Mindenképpen olvass utána mélyebben a témának, és próbáld meg feltárni az összefüggéseket, beleképzelni magad a másik fél helyébe.

Még valami: habár teljesen ingyen osztottam meg a tudásom, egy kérésem lenne hozzád. Tanulási tapasztalataimat és módszereimet egy Jobb jegyek 10 lépésben: Hackeld meg az agyad című elektronikus könyvbe gyűjtöttem össze, aminek bevételből fedezem az ilyen ingyenes projektjeimre fordított időmet. Kérlek vess rá egy pillantást, és ha úgy érzed, hogy van olyan ismerősöd akinek szüksége lehet rá, ajánld neki. Köszönöm.